Inspirált business világ

 2010.11.24. 11:53

 Lehet-e az Úrnak terve Bill Gates-sel, és a Facebookkal?

Mint tudjuk, a Szentlélek egyik munkája az ihletés. Ez utóbbinak pedig számos formája lehet. Az ihlet hatására születhet műalkotás, írás, vers. Ihletre azonban az élet számos területén szükség van. Így van ez a gazdaságban és az üzleti életben is. Hogyan születhetnének különben a nagy ötletek, a nagy találmányok, a semmiből felépülő üzleti birodalmak? Azt, hogy ez az ihlet valóban ihlet-e, azaz valóban isteni sugallat hatására jön-e létre, sajnos sokszor vitathatnánk.

Vajon milyen indíttatásra vágott bele - az egyébként ír protestáns gyökerekkel rendelkező - William Henry Gates és barátja, Paul Allen a '70-es évek elején kis garázsvállalkozásuk működtetésébe, amelyből mára a világ egyik legnagyobb cége, a Microsoft nőtt ki? Vajon miféle ihletettség húzódik meg a világ legismertebb cég- és márkanevei mögött, mint amilyen a Coca-Cola, az IBM, a Nokia, vagy a McDonald's? Hogyan, kiben és milyen ihlet hatására fogalmazódott meg ezen termékek, márkák ötlete?

Az ihlethajszolás és az ötletgyártás a mai napig kiemelt fontossággal bír az üzleti világban. Sőt, szerepe fokozatosan nő, hiszen az árukkal és szolgáltatásokkal túltelített fogyasztói társadalmunkban egyre jobb és egyedibb ötletek szükségesek ahhoz, hogy felhívják magukra a figyelmet.

Teljesen új szolgáltatások bevezetése terén ma talán az internet kínálja a legnagyobb lehetőségeket. Gondoljunk csak például az olyan közösségi oldalakra, mint az iWiW vagy a Facebook. A világ jelenleg legnépszerűbb közösségi oldalának számító Facebook-ot 2004-ben alapította a Harvard egyetem egy diákja. A 25 éves Mark Zuckerberg mára a világ legifjabb milliomosa, vagyona 1,5 milliárd dollárra rúg. 2010 márciusában pedig a Facebook lett a világ leglátogatottabb oldala, maga mögé utasítva a 3 éve vezető pozíciót betöltő Google-t.

A Facebook magyar megfelelője az iWiW, bár hazai szinten ugyan, de szintén hasonló karriert futott be. Az oldal 2002-ben indult útjára, 2006 óta pedig ez a leglátogatottabb magyar weboldal. Fejlesztője, Várady Zsolt „e-Magyarország díjat" kapott munkájáért. 2006 áprilisában az akkor már 640 000 regisztrált taggal rendelkező iWiW-et közel egymilliárd forintért vásárolta fel a Magyar Telekom. A felhasználók száma 2008 decemberében átlépte a 4 milliót.

Vajon a fent említett ötletek egyedüli célja a profitszerzés? Van mögöttük bármiféle isteni sugallat? Megjelenik bennük valahol is a Szentlélek munkája?

Kezdjük a sort a legelőször említett Bill Gates-szel, aki jelenleg épp a világ második leggazdagabb embere. A világunk felborult értékrendjét jól tükrözi, hogy míg emberek milliói tudnának mesélni Bill Gates házáról és úszómedencéjéről, addig talán feleannyian sem tudnak arról, hogy létezik egy Bill és Melinda Gates Alapítány, amelyet az üzletember feleségével közösen működtet. Gates már pályája elején elhatározta, hogy vagyona nagy részét jótékonyságra fogja fordítani, de akkor még nem tudta, hogyan és milyen formában. A végső indíttatást édesanyja 1994-ben bekövetkezett halála adta meg számára. Gates még abban az évben létrehozta alapítványát, és azonnal 106 millió dollárral támogatta a rák által okozott fájdalmak enyhítéséért folyó kutatásokat. Az azóta egyre aktívabban működő alapítvány elsődleges célja a szegénység csökkentése, az életszínvonal-különbségek csökkentése, az egészségügy fejlesztése, rákkutatás, malária elleni gyógymódok, AIDS kutatása, gyógyítása, az oktatáshoz való hozzáférés növelése. Gates vagyona nagy részét az alapítványba fekteti, ha összeadnánk az alapítvány eddigi támogatásait, akkor az érték több milliárd dollárra rúgna.

Nos, hogy volt-e isteni sugallat a Windows megalkotása mögött, azt nem tudjuk. De a Bill Gates által létrehozott alapítvány munkájából biztosan látszik, hogy Istennek célja volt ezzel az emberrel. Azok az AIDS-es vagy maláriás gyerekek, akik a milliárdos üzletember jóvoltából jutnak hozzá a legújabb gyógyszerekhez és a legmodernebb kezelésekhez legalábbis biztosan nem kétlik ezt.

Bár vitathatnánk, hogy a Szentlélek munkájának a hatása, vagy inkább a társadalmi elvárás-e az oka, de a mai nagyvállalatok szinte kivétel nélkül folytatnak valamiféle jótékony tevékenységet, ami azt jelenti, hogy bevételük egy részét bizonyos előre meghatározott célokra fordítják. A legtöbbjüknél sajnos a jótékonykodás mindössze annyit jelent, hogy megpróbálják csökkenteni a saját működésük által okozott környezeti károkat. De ez is több a semminél! Van azonban néhány pozitív példa is. A Magyarországon 1994 óta működő Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány például több évtizeddel ezelőtt jött létre Amerikában. Az alapítvány a súlyos betegségben szenvedő, és ezért hosszú ideig tartó kórházi kezelés alatt álló gyermekek és családjaik számára ingyenesen nyújt otthoni körülményeket, távol az otthonuktól. Hazánkban Budapesten és Miskolcon is működtetapartmanházakat, ahol a bentlakó családok majdnem ugyanúgy élnek, mint odahaza. Bár a kicsik kórházban töltik napjaik egy részét, ám családjuk közelsége hozzájárul ahhoz, hogy könnyebben viseljék a betegség és a kezelések megpróbáltatásait. Az alapítvány működési költségeinek nagy részét a McDonald's Étteremlánc fedezi. Amikor legközelebb épp hamburgert eszegetünk, gondoljunk tehát erre is!

A felsorolás folytatásaként nézzük a Facebook-ot. Bár kétlem, hogy az ifjú Mark Zuckerberg-et bármiféle vallási indíttatás motiválta volna az oldal megteremtésére, és azt is el kell ismernem, hogy maga a Facebook nem kifejezetten vallási jellegű portál. Ha azonban jobban szétnézünk, észrevehetjük, hogy a Facebook számos lehetőséget nyújt a keresztények és az Istent a neten keresők számára. 
A Facebook-on számos egyház, gyülekezet, keresztény közösség tart fent külön csoportot, amelyekhez bárki csatlakozhat. Így értesülhet az adott csoport legfrissebb híreiről, megnézheti fotóikat, esetleg hozzászólhat az adott témákhoz. Az alkalmazások között is több érdekes lehetőséget találunk: tölthetünk ki például bibliai kvízt, vagy akár kérhetünk minden napra egy igét saját oldalunkra. Ha már a Facebook-nál tartunk, szeretettel ajánlom mindenkinek a Közös(s)Ég Magazin csoportját.

Az iWiW-en ezek a lehetőségek szintén adottak - bár kicsit talán kezdetlegesebb formában. A meglévő klubok és csoportok kevésbé aktívak, az alkalmazások köre - legalábbis egyelőre - szűkebb körű. Említést érdemel azonban, hogy nemrégiben az iWiW is elérhetővé tett egy „Bibliaolvasó" nevű alkalmazást, amellyel bárki megoszthatja ismerőseivel kedvenc bibliai igeszakaszait. Ez is egy lépés!

Bár eddig nem esett szó róla, de úgy érzem, hogy ide kívánkozik még egy példa az internet világából. Ezek pedig a különböző videomegosztó portálok, mint például a YouTube vagy a magyar Videa. Ezek szintén nem kifejezetten egyházi vagy vallásos oldalak, a szemfüles kereső azonban könnyedén találhat olyan tartalmat, amelyek elgondolkodtatnak, esetleg döntésre bírnak, vagy épp közelebb visznek Istenhez. Íme, egy-két példa: 

 

Azt hiszem, a fenti néhány említés és a mindennapjainkat átszövő számos további példa alapján elgondolkodhatunk: vajon jelen van a Szentlélek az üzleti világban? Vajon ott van az a bizonyos isteni sugallat a nagy üzleti ötletek mögött? Elképzelhető, hogy azon dolgok mögött is ott lapul Isten tökéletes terve, amelyekről mi elsőre nem is gondoljuk?

 

Jéger-Pete Renáta

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozossegmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr812469987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bella Violetta 2010.11.29. 14:56:25

"...nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, az az Istentől rendeltetett."
/Pál a Rómabeliekhez 13:1/
süti beállítások módosítása