Korán égetés, késő bánat?

 2010.10.21. 15:05

Mért legyek én szélsőséges? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek szálsőséges? Kiterítenek úgyis.

"El fogjuk égetni a Koránt, mert úgy hisszük, itt az ideje, hogy a keresztények, az egyházak, a politikusok felálljanak, és azt mondják: nem, az iszlám és a saríja (iszlám törvénykezés) nem kívánatos az Egyesült Államokban".

"Miért nem küldhetjük sosem azt az erőteljes üzenetet a muzulmán radikálisoknak, hogy Amerika nem tűri el a fenyegetéseiket? Jézus hajdan arra tanított bennünket, hogy a diplomáciának és a haragnak is megvan az ideje" - hangoztatta nyilatkozatában Jones tiszteletes.


Terry Jones nevét megismerte a világ egy-két óra alatt. Az egyik fele mint újabb ellenséget, a másik fele mint amerikai lelkészt, aki Koránt akar égetni szeptember 11-én. Bár az elnök meg az FBI lebeszélték róla, mégis vérszemet kaptak mások Jones tiszteletes meg nem történt, de kilátásba helyezett égetésétől. És szeptember 11-én Koránok égtek több helyen Amerikában, a Fehér Ház előtt pedig lapokat téptek ki az iszlám világ legszentebb könyvéből. 
Eközben a világ másik felén kitört zavargásokban több, mint tizen meghaltak, amolyan pillangó-effektus szerűen. A jobb érzésű amerikaiakban pedig talán felsejlett a kérdés: What would Jesus do?

Nagy kérdés, hogy lehet-e szélsőségre szélsőséggel válaszolni? Terrorra amolyan szellemi, jelképes terrorral reagálni? Lehet-e kardot ragadni, ha tudjuk, nagy az esélyünk kard által veszni? Mégis meg kell ezt kérdezni, mert van egy határ, amit nem lehet túllépni senkinél sem. Szeptember 11. volt ez a határ az amerikaiaknál. Valami megroppant bennük, amit nagyon nehéz meggyógyítani, talán nem is lehet. Ez a seb fáj, sajog, és ha hozzáérnek, nagyon heves a reakció. Azonban mégis furcsa, hogy egy lelkész, Isten embere, nyíltan, ország-világ előtt kijelenti, Koránt akar égetni. És nem törődik a következményekkel. Persze, nem tette meg, lebeszélték, vagy inkább nyomatékosan kérték, ne tegye. De ezzel a lavinát már nem tudta megállítani. Létrehozta a keresztény világ első modern kori terroristáit, akik most még csak könyveket tépkedtek és égettek. 
Érthető a tiszteletes gondolata, tervezett tette. Valamit tenni kell. De lehet-e szélsőséggel válaszolni a szélsőségre? Lehet, de sok értelme nincs. Zengett a világsajtó, a muszlimok tüntettek, emberek haltak meg a tüntetéseken. Ez lett az eredmény. Nem a muszlim világ háttérbe szorítása, nem Amerika és a nyugati világ keményebb fellépése az iszlám országokkal szemben. Ártatlan és felhergelt emberek halála lett a következménye a hangzatos szavaknak.
De hallgatni sem lehet. Mert ha nem mondunk semmit, ha elnézzük az egészet, ha csak legyintünk szeptember 11-e után, akkor a „koránégetőknél” is szélsőségesebbek vagyunk. Mert ha nem mondunk semmit, akkor azzal azt mondjuk, mindegy, mi történik. Mindegy, mi nem tehetünk semmit. Lehet-e egy keresztyén ember tehetetlen? Kibújhat-e a felelősség alól? Vagy csak könnyebb hallgatni, mint vállalni a véleményt, ami sokaknak nem tetszik?
Elítélni sem lehet Jones tiszteletest. Mert az elítélés azt jelenti, hogy nem tartjuk jogosnak a haragját, a dühét, amit azért érez, mert megalázták az országot, ahol él, és a honfitársait kivégezték. Ha elítéljük, akkor semmiben sem különbözünk azoktól, akik „azokat a gépeket” vezették.
És mindenki érzéseit, tetteit elfogadni sem lehet. Mert nem lehet igazat adni egyszerre a muszlim terroristáknak és az elvakult keresztyéneknek sem. Így leszünk végtelenül szélsőségesen értéksemlegesek. 
Mit tenne Jézus? Talán leülne velük beszélgetni. Együtt imádkozni. Kenyeret megáldani és megtörni. Keresztyén és muszlim módon. Közösséget vállalva mindkét féllel. Mert neki mindenki fontos. És ezért képes elmenni a legvégsőkig. Akár szélsőségesen is.

 

Szakács Gergely

A bejegyzés trackback címe:

https://kozossegmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr872413749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kozos 2010.11.01. 15:10:53

Multikulturalizmus, kisebbség, integráció

Megdöbbenve álltam néhány pillanatig a rádiót hallgatva. Jól hallottam? – néztem a mellettem állóra. De a hír igaz volt. Általában nem szoktam politikusok kijelentéseire felfigyelni, ez azonban szokatlan volt: Angela Merkel német kancellár a multikulturalizmus haldoklásáról beszélt. Annak a Németországnak a vezetője, ahol generációknak kellett úgy felnőniük, hogy nem emelhették fel fejüket, mert rögtön hitleristáknak, fasisztáknak, bűnözőknek kiáltották ki. Ahol mindenki csak européer gondolkodású, toleráns és semleges lehetett. Ahol mindig és mindenkit be kellett fogadni, és mindenkinek mindent meg kellett engedni. Mert különben…
És ebben a Németországban most a kancellár kijelentette: megbukott a multikulturális társadalom. Természetesen mindezt a bevándorlókkal kapcsolatban és a német állam elmúlt évtizedek hibás bevándorlási politikájának kritikájaként fogalmazta meg. Ezt erősíti meg beszédének egy későbbi mondata, amely így szól: egy darabig azzal áltattuk magunkat, hogy előbb-utóbb úgyis elmennek (mármint a bevándorlók – szerk.megj.), de ma már látszik, hogy nem ez a realitás. Ezzel ugyanakkor reagálni kívánt a német államfő, Christian Wulff korábbi kijelentésére, mely szerint az iszlám éppúgy része Németországnak, mint a kereszténység vagy a júdaizmus.
Szóval a multikulti Merkel szerint Németországban megbukott. És valószínűleg ezt érzik sokan azokban az országokban, ahol a bevándorlási politika lehetővé tette, hogy különböző gyarmatokról milliószámra érkezzenek a bevándorlók.
Lehet, most Erdélyben és a többi elcsatolt területeken egyesek – akik a multikulturalizmust is sokallják – kárörvendően mosolyognak. - Megmondtuk, ugye. Nem kell ezeknek a magyaroknak jogokat és előjogokat adni, mert nem vezet semmi jóra – állhatnak elő a jól ismert nacionalista szlogenjükkel. Igen ám, csakhogy a multikultit másképp értelmezik itt, és másképp ott. És más közösségekről beszélünk itt, másokról ott. Nálunk megengedik, hogy magyarul beszéljünk vagy egyes helyeken feliratokat tegyünk ki, de aztán ennyi. Az önrendelkezésről ne is halljanak. Arról, hogy mi magunk döntsünk közösségünket érintő dolgainkról. Nyilván másképp működik ez Németországban (és sok más országban), ahol még az állam nyelvét sem hajlandóak megtanulni sokan. A lényeg azonban máshol van. Nagy hiba lenne ugyanis összemosni az Európában őshonos, több esetben államalkotó közösségeket, kisebbségeket azokkal a harmadik világból Nyugat-Európába bevándorló arabokkal, ázsiaiakkal, feketékkel, akik 20-30 éve telepedtek le. S akiknek vallása, kultúrája, szokásai (horribile dictu bőrszínük is) teljesen elüt az európaiakétól.
A tény, hogy éppen a toleranciát állandóan hirdető, a másság elfogadásáról kötelező módon dicshimnuszokat zengő németek kancellárja mondta ki a verdiktumot, azt jelzi: valami nagyon nincs rendjén. Érezték ők régóta, tudtuk, láttuk mi is. Csakhogy most betelt a pohár. Mert a gazdasági válság rávilágított: a fejlett társadalmak szociális védőhálója tovább már nem feszíthető. A bevándorlóra szükség van, hogy elvégezze a mocskos munkát, hogy robotoljon reggeltől-estig. Hogy gazdagítsa az államkincstárat. De arra már nincs szükség, hogy ezáltal nőjön a bennszülöttek munkanélkülisége, a bűnözés, a rendetlenség. Hogy Németország egyes területein már a kisebbségben levő német lányok félve menjenek az iskolába, mert a többségben levő színesbőrűek terrorizálják őket. Merthogy erre is sok példa van már. S a helyzet valószínűleg hasonló több más nyugat-európai országban is. A németek most már nyugodtan elmondhatják: törököt fogtam, nem ereszt.
Úgy tűnik, ha a következő években nem változik radikálisan egyes országok bevándorlási politikája, akkor néhány évtized múlva muzulmán többségű nyugati társadalmakról beszélhetünk. Ha pedig az európai országokba betelepülők nem látják be azt, hogy a befogadó országok törvényeit be kell tartani, és nem alkalmazkodnak kellőképpen, akkor éveken belül olyan állapotok uralkodnak majd, mint öt évvel ezelőtt a „lángoló” Franciaországban.

Somogyi Botond
süti beállítások módosítása